|
A legnagyobb dalszerzők közé tartozó Elvis Costello (született: Declan Patrick McManus, 1955), aki legutóbb Annie Sophie Von Otter svéd operaénekesnővel közösen készített kamaralemezt For The Stars címmel, végre egy igazi rockalbummal jelentkezett. Nyolc évet kellett várni rá, de megérte.
Az 1994-ben napvilágot látott Brutal Youth volt hosszú évekig az utolsó teljesen új, saját dalokat tartalmazó sorlemeze az új hullámmal feltűnt, ám aztán szépen lassan háttérbe szoruló géniusznak. Az azt követő '95-ös Kojak Variety feldolgozásokat rejtett, a '96-os All This Useless Body olyan számok "ön-feldolgozásait", amelyeket ő írt másoknak, a '98-as Painted From Memory Burt Bacharach easy listening veteránnal közös munka volt, a tavalyi For The Stars pedig csak fele részben tartalmazott új szerzeményeket, ráadásul messze állt a rock világától.
Costello most leporolta gitárját, ismét mellette az 1977 óta hűséges Attractions nevű kísérőzenekarból ismerős Steve Nieve billentyűs és Pete Thomas dobos, de a dalok is az 1977-'86 közti csúcskorszakot idézik, még ha nincsenek is teljesen egy szinten annak termésével.
A bő egy órás albumon intelligens gitárpoppal tér vissza a 47 éves zenész (életkorával és a kislemezformátummal játszik a minden bizonnyal még 2000-ben írt "45" című slágeres nyitódal), no és a tőle megszokott fanyar humorral, öniróniával, kedves sztorizgatással. A markáns megszólalást loopok, hangminták, itt-ott fúvósszekció erősíti, hallhatunk egymásra utaló és többrészes számokat, a legjobb pillanatok pedig az Eels együttest megidéző hosszabb, lassabb felvételekhez köthetők ("When I Was Cruel No. 2," "Soul For Hire," "15 Petals," "Dust 2...," "Alibi"). Azokban tényleg megcsillan a zseni.
|
